Egy véletlen is beindíthatja egy üzleti ötlet megszületését, amely aztán „szerelemtermékké” válik megalkotója számára.

Így volt ezzel a korábban kültéri árnyékolással és sátorrendszerek​ létrehozásával foglalkozó MaxaTent Kft. ügyvezetője, Csörnyei-Róna Ágnes is, aki részben a sátorvarrásból keletkező maradékok, részben máshol már nem használható trendi alapanyagok felhasználásával létrehozta fiatalos, nagyon nőcis táskamárkáját, a ZaGa bag-et.

„A táskák története onnan indult, amikor egy kávépörköléssel foglalkozó olasz barátunk ki akarta dobni a számára már feleslegessé vált kávészsákokat és kicsúszott a számon, hogy ne tegye!” – meséli Csörnyei-Róna Ágnes. „Akkor még nem tudtam, hogy mi mindenre lehetne használni ezeket a hosszú utat bejárt zsákokat, de hamar megjelent a szemem előtt: a natúr, durván szőtt, különböző rajzos-feliratos anyagok milyen jól mutatnának egy szatyron vagy táskán. Innentől kezdve aztán nem volt megállás.”

 Ágiék körbenéztek a saját üzemükben is, hogy még mi mindent lehetne hasznosítani. Nem egyszer éppen akkora darab marad meg egy ponyvából, kristályponyvából vagy szúnyoghálóból, ami már nem elég egy új sátorhoz, viszont táskának, szatyornak vagy más használati tárgynak még kiváló. De nem álltak meg a táskáknál. A kávészsákokból párnákat, terítőket készítenek, de van saját tervezésű textil uzsonnástasakjuk, bevásárlókocsitáskájuk is, mindez az ökotudatosság jegyében.

0
    0
    Kosár tartalma
    Üres a kosárKörbenézek
    ZagaBag
    Adatvédelmi áttekintés

    A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

    Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta.

    A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott.

    Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra (pl. irányítószám), ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.