LAKBERENDEZŐKNEK

Válogass termékeink közül!

Zaga Bag lakberendezőknek

Először volt a gomb, aztán a kabát. Van úgy, hogy az ember (lánya) meglát valamit és csak annyit mond: kell! Aztán elkezd igazodni a beszerzett darabhoz a környezet. Először csak a környező tárgyak változnak át, cserélődnek le, majd szépen továbbterjed ez a hullám. Aztán egyszer csak azt veszed észre, hogy a kávészsákból készült párnád vagy terítőd teljesen átformálta a szobádat, a lakásodat, az irodádat…

Párna

Az úgy volt, hogy egy ismerősünk, aki über kávérajongó, elhatározta, hogy márpedig a szobája is „kávés” lesz. Addig rágta a fülünket, amíg meg nem varrtuk neki az első, a második, majd a harmadik kávészsákos párnáját. Nem gondoltuk, hogy ekkora örömöt szerzünk vele. Mint kiderült, mások is régóta dédelgették magukban a vágyat egy ilyen párna után… csak nem tartozol te is közéjük?

Terítő

Kiszabjuk, beszegjük és kész. Na, azért nem ennyire egyszerű. Mindig megnézzük, hogy milyen ábra, felirat kerül a kávésterítőkre, azok hol helyezkedjenek el ahhoz, hogy a lehető legattraktívabb (jó szó, nem?) módon díszítsék az asztalodat vagy az enteriőrödet. Az eredeti kávészsákokat nem kezeljük, nem avatjuk be, így használat közben még sokáig érezhető bennük a kávészemek aromája. Kell ennél több a napi kis boldogsághoz?

 

KÁVÉZSÁK MINTÁK

zagabag-noi-taskak-lakberendezoknek-kavezsak-9
zagabag-noi-taskak-lakberendezoknek-kavezsak-1
zagabag-noi-taskak-lakberendezoknek-kavezsak-2-2
zagabag-noi-taskak-lakberendezoknek-kavezsak-4
zagabag-noi-taskak-lakberendezoknek-kavezsak-5
zagabag-noi-taskak-lakberendezoknek-kavezsak-12
zagabag-noi-taskak-lakberendezoknek-kavezsak-13
zagabag-noi-taskak-lakberendezoknek-kavezsak-14
zagabag-noi-taskak-lakberendezoknek-kavezsak-15
zagabag-noi-taskak-lakberendezoknek-kavezsak-8
zagabag-noi-taskak-lakberendezoknek-kavezsak-10
zagabag-noi-taskak-lakberendezoknek-kavezsak-3
zagabag-noi-taskak-lakberendezoknek-kavezsak-7
zagabag-noi-taskak-lakberendezoknek-kavezsak-asztalterito
zagabag-noi-taskak-lakberendezoknek-kavezsak-asztalterito-2

SHOP

Párnahuzat

3 500 Ft

Brasil asztalterítő

6 500 Ft

zagabag-noi-taskak-lakberendezoknek-referencia-1
zagabag-noi-taskak-lakberendezoknek-referencia-2
zagabag-noi-taskak-lakberendezoknek-referencia-3
zagabag-noi-taskak-lakberendezoknek-referencia-4
zagabag-noi-taskak-lakberendezoknek-referencia-5
zagabag-noi-taskak-lakberendezoknek-referencia-6

Legnépszerűbb termékeink

Kiváncsi vagy, mely termékek a legtrendibbek jelenleg?

zagabag-noi-taskak-hatizsak-indriel-sarga-mandala-400-600px

Indriel sárga mandala hátizsák

zagabag-noi-taskak-hatizsak-indriel-barna-400-600px

 Indriel barna hátizsák

zagabag-noi-taskak-hatizsak-zaga-karo-ezust-fekete-400-600px

 Zaga Káró fekete-ezüst válltáska

zagabag-noi-taskak-hatizsak-indriel-1-400-600px

Indriel barna hátizsák

Gyakori kérdések

Hogy működik a rendelés?

Válaszd ki a a megvásárolni kívánt terméket és rakd a kosárba.

A pénztár oldalon töltsd ki a számlázási és szállítási adataidat, ügyelve arra, hogy pontosan add meg az e-mail címedet (hiszen ide fontos információkat küldünk számodra a rendeléseddel kapcsolatban), valamint a telefonszámodat (probléma esetén ezen fog keresni téged a futár), illetve a számlázási adataidat is.

Az űrlap kitöltése után a rendszer automatikusan átirányít a PayPal banki partnerünk felületére, ahol bankkártyával tudsz fizetni vagy választhatod a banki előre átutalást. Sikeres fizetés után a csomagodat az MPL szállítja házhoz, a terméket maximum 5-10 nap alatt. A táskák gyártását a megrendelés után gyártjuk le, csak neked.

Ha véletlenül a technika ördöge miatt, valami nem érkezne meg hozzád, kérlek írj nekünk a info@zagabagu.hu email címre és azonnal orvosoljuk a problémát.

Érezd jól magad táskáinkkal!

ZagaBag

 

Van fizikai üzletetek is?

Jelenleg nincs.

Hogyan csomagoljátok a táskákat?

Ügyelünk arra, hogy épségben, sértetlenül érkezzenek meg táskáink a megrendelőhöz. Emiatt ZaGa bag porzsákba csomagoljuk őket.

Hol tudlak titeket elérni?

Telefonon a +36-70-329-3346 számon munkaidőben vagy írj egy emailt az info@zagabag.hu címre.

Van garancia a termékekre?

Természetesen igen! 30 napos, teljes körű garanciát vállalunk.

Információk

ZagaBag klub

Miért tőlünk?

Újdonságok

Akcióink

Impresszum

Általános Információk

Használati útmutató

GYIK

Blog

Rólunk

ÁSZF

Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztató

Kapcsolat

info@zagabag.hu

+36 (70) 329-3346

X
0
    0
    Kosár tartalma
    Üres a kosárKörbenézek